Négy óra két perc
Útnak indult az űrbe a Kíváncsiság
Útnak indították a floridai Cape Canaveral űrrepülőteréről a Curiosity (Kíváncsiság) nevű új amerikai marsjárót szombat délután egy Atlas V-hordozórakétával.
2011.11.26 18:54MTIA rakétát a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint délután négy óra két perckor lőtték fel.
A Curiosity - hivatalos nevén Mars Science Laboratory (Mars tudományos laboratórium) - 8,5 hónapig tartó 570 millió kilométeres út után, 2012 augusztusában érkezik meg a Marsra - volt olvasható korábban a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.
A NASA 2003-ban kezdte el tervezni a 2,5 milliárd dolláros összköltségű projektet. A közel egytonnás Curiosity kétszer olyan hosszú és legalább ötször olyan nehéz, mint a korábbi marsautók bármelyike. A tervek szerint a marsi egyenlítő környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-kráterben landol.
A csaknem kétéves misszióra érkező marsautó leszállóhelyeként a kráter közepén magasodó 5 kilométeres, rétegzett szerkezetű hegy környékét választották ki, ahol a vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok fordulnak elő.
mérnökök szerelik fel a NASA Kíváncsiság (Curiosity) nevű marsjárójának kerekeit a Jet Propolsion Laboratories laborjában a Kalifornia állambeli Pasadénában (MTI)
A marsjáró fedélzetén tíz műszer működik majd, közülük kettő a robotkarok által begyűjtött kőzetminták elemzését végzi. A Curiosity feladata kideríteni, hogy létezhettek-e valamikor a vörös bolygón olyan feltételek, amelyek lehetővé tették a mikrobiális életformák kifejlődését.
A következő hónapokat az amerikai űrkutatási hivatal 240 kutatója és munkatársa lázas munkával tölti, hogy felkészüljenek a marsjáró irányítására. Ehhez a NASA bolygókutató laboratóriumának, a Pasadenában működő Jet Propulsion Laboratory modelljét használják, hogy megtapasztalják, miként viselkedik majd a Curiosity a vörös bolygó felszínén.
"Arra is fel kell készülnünk, hogy gyorsan ki tudjuk értékelni a marsjáró műszerei által küldött adatok sokaságát" - magyarázta Michael Meyer, a program egyik kutatója, aki szerint tudniuk kell meghatározni a vizsgálatok prioritását is.
A marsjáró ugyanis csak meghatározott mennyiségű energiát használhat fel naponta. "Elég lehet mindössze néhány száz métert haladnia ahhoz, hogy az egész kutatási tervet teljesítsük" - tette hozzá Michael Meyer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


