Szupererős és csavarodni is képes
Mesterséges izom nanocsőkötegből
A nanoszálak izmokhoz hasonlító különleges tulajdonságáról kutatók azt mondták: a szén nanocsövekből font apró kötegek megdöbbentő mértékben képesek feszítés közben egyúttal csavarodni is.
2011.10.14 22:30MTIAz új szál ezerszer jobban csavarodik, mint a korábbi "mesterséges izmok", ami annak köszönhető, hogy a nanocsöveket egy elektromosan vezető folyadékba merítették. A tapasztalt hatást egyebek közt miniatűr motoroknál használhatják fel a jövőben.
A tanulmányt jegyző nemzetközi kutatócsoportban ausztrál, amerikai, kanadai és dél-koreai szakemberek működtek együtt. Egyik demonstrációjukban olyan motort mutattak be, amelynek percenkénti fordulatszáma megközelítette a 600-at, miközben a nanoszál saját súlyánál kétezerszer nagyobb súlyt mozgatott. A különlegesen vékony szén nanocsövek rendkívül erősek, százszor erősebbek lehetnek az acélnál.
A nanocsőkötegek olyan egyedi szén nanocsövekből készülnek, amelyek átmérője az emberi haj átmérőjének egy százezred része - magyarázta Ray Baughman, a Dallasban lévő Texasi Egyetem munkatársa, a kutatás egyik vezetője. A nanocsöveket először összefogják, majd ezeket a lapokat tekerik fel köteggé ahhoz hasonlóan, ahogyan a gyapjúfonál is készül.
Amikor a nanocsőköteg két végére feszültséget kapcsolnak, az átitatásra használt elektrolit ionjai végigfutnak a szálon, amely ennek hatására igen rövid idő alatt induló vastagsága többszörösére tágul, majd eredeti méretére zsugorodik vissza. A nanocsőköteg tekercses szerkezetének köszönhető, hogy eközben csavarodás lép fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


