hamm-hamm-hamm
Falánk tinédzser lehetett a Tyrannosaurus rex
A Tyrannosaurus rex gyorsabban növekedett és jóval nehezebb volt, mint azt korábban gondolták a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a félelmetes ragadozók meglehetősen falánk tinédzserek lehettek.
2011.10.14 09:17MTIA chicagói Field Természettudományi Múzeum munkatársainak vezetésével folytatott vizsgálat során a brit és amerikai kutatók öt darab múzeumi T.rex példányt vizsgáltak, köztük a chicagói intézmény tulajdonában lévő Sue nevű leletet is, amely az eddig feltárt legnagyobb és legteljesebb állapotban lévő T.rex fosszília.
A PLoS One című internetes tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítésekor a kutatók háromdimenziós lézerszkennerrel vitték be a számítógépbe az óriás húsevők csontozatát, majd a madarak és krokodilok lágyszöveteinek szerkezetét alapul véve vonták be hússal a vázat. Az eredmények szerint a 67 millió évvel ezelőtt az észak-amerikai nagy síkságokon "garázdálkodó" Sue több mint kilenc tonnát nyomhatott, vagyis 30 százalékkal lehetett nehezebb, mint azt előzetesen gondolták a kutatók. Érdekes módon azonban, a vizsgálatba bevont legkisebb és legfiatalabb példány az előzetes becslésekhez képest könnyebbnek bizonyult, ezzel azt sugallva, hogy a T.rexek kétszer gyorsabban fejlődtek a 10 és 15 éves koruk közötti időszakban, mint azt egy öt évvel ezelőtti tanulmány megállapította.
"A kamaszéveik leggyorsabb fejlődési szakaszában naponta 5 kilogrammot szedtek magukra" - mondta John Hutchinson a londoni Királyi Állatorvosi Egyetem munkatársa. A növényevő hadrosauridák vagy más néven kacsacsőrű dinoszauruszok a T.rexek mellett éltek, ezáltal kitűnő táplálékforrást biztosítva az óriás húsevők számára.
Hatalmas étvágyukból fakadóan a Tyrannosaurus rexeknek kiterjedt felségterületük volt, és feltehetőleg viszonylag kevés példány akadt belőlük.
A sebes ütemű kamaszkori fejlődés gyors anyagcserére utal, ezzel alátámasztva a feltevést, miszerint a "hidegvérű gyilkosok" valójában melegvérűek voltak.
Hatalmas testtömegük ára a fürgeségükről való lemondás volt. Alsó lábizmaik sem voltak olyan arányosak, mint a mai modern madaraké, ami azt jelenti, hogy a ragadozók csúcssebessége nagyjából 16-40 kilométer per óra lehetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06