Galaxishalamazok bizonyítják relativitáselméletét
Einsteinnek igaza volt!
Kozmikus méretben igazolták dán asztrofizikusok Einstein relativitáselméletét, amely szerint egy objektum gravitációs tere meggörbíti körülötte a teret és az időt.
2011.09.29 09:59MTIRadek Wojtak kutatásvezető, a Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézetének munkatársa és csoportja az általános relativitásnak azt a klasszikus jóslását tesztelte, hogy a fény energiát veszít, miközben kiszökik egy gravitációs mezőből.
Minél erősebb a gravitációs mező, annál nagyobb a fény energiavesztése. Ennek eredményeként egy galaxishalmaz közepéből kibocsátott fotonoknak nagyobb energiát kell veszíteniük, mint a halmaz széléből kilépő fotonoknak, hiszen a galaxishalmaz közepén a legerősebb a gravitáció. Így a központból induló fény hullámhosszának is nagyobbnak kell lennie, mint a halmaz széléről indulónak, ez az úgynevezett vöröseltolódás a fény spektrumán belül.
Wojtak és csoportja egy 8 ezer galaxisból álló halmaz adatait gyűjtötte össze a Sloan Digital Survey használatával. Azt remélték, hogy a gravitációs vöröseltolódást megbízhatóbban észlelhetik azáltal, hogy nem egyedi galaxisok, hanem galaxishalmazok vöröseltolódási tulajdonságait tanulmányozzák.
Számításaikkal a kutatók megállapították, hogy a halmazokból érkező fény vöröseltolódásának aránya megfelelt annak, amit az általános relativitás elmélete megjósolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06