Egy vitákat kiváltó kutatás
Ember-állat hibrid embriókat hoztak létre
Első ízben hoztak létre részben emberi, részben állati embriókat brit kutatók - írja a BBC hírportálja. A kísérletet a Newcastle-i Egyetem humángenetikai intézetének kutatói végezték John Burn vezetésével.
2008.04.14 13:33MTIA részben emberi, részben állati embriók három napig maradtak életben, de 14 nap után mindenképpen meg kellett volna őket semmisíteni. A vitákat kiváltó kutatási eredményt egy hónappal azelőtt jelentették be, hogy a brit parlament megkezdi vitáját a hasonló kutatások jövőjéről.
A hibrid embriókat úgy hozták létre, hogy emberi bőrsejtekből kiemelték azok DNS-ét, majd tehenek olyan petesejtjeibe juttatták be, melyekből előtte eltávolították az örökítő anyagot. Az állati petesejt használatát a kutatók azzal indokolták, hogy kísérleti célokra felhasználható emberi petesejtből kevés áll rendelkezésre. Az embriókból őssejtekhez kívánnak jutni, amelyekkel gyógyászati célú kutatásokat végezhetnének. Ezzel olyan betegségek gyógyításához juthatnak közelebb, mint például a Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór.
John Burn kutatásukat teljes mértékben etikusnak minősítette. A newcastle-i kísérletet az illetékes brit hatóság (Human Fertilisation and Embryology Authority) engedélyezte. Májusban kerül a brit parlament elé az új törvény, amely lehetővé tenné a hibrid embriók létrehozását. A római katolikus egyház képviselői immorálisnak tartják a kísérletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


