Ember klónozására irányuló kísérletek
Emberi embriókat klónoztak!
Egy kaliforniai cég új szintre emelte az ember klónozására irányuló kísérleteket: sikerült emberi hólyagcsírákat (blasztocisztákat) létrehozniuk, amelyek az embriók korai fejlődési stádiumának felelnek meg.
2008.02.22 19:50ideal.huA Stemagen nevű cég szakértői remélik, hogy ezzel a lépéssel az emberiség közelebb kerül ahhoz, hogy felhasználhassa a klónozási technikákat a biomedikai kutatásokban és lehetőleg a terápiában is. Ehhez azonban még hátravan a következő lényeges szakasz: ezekből a blasztocisztákból olyan, osztódó embrionális őssejteket kell létrehozni, amelyek tökéletesen leutánozzák egy-egy páciens génállományát. Humán blasztocisztasejteket már korábban is létrehoztak, de a Stemagen az első cég, amelynek felnőttsejtekből sikerült ezt megtennie – jelen esetben férfikötőszövet-alapsejtekből (fibroblasztokból).
A vállalat kutatói szerint ezúttal annak köszönhető a siker, hogy megfelelő minőségű petesejteket alkalmaztak. A cég egy meddőségi klinika mellett állította fel laboratóriumát, és olyan petesejteket használhattak fel, amelyeket alig két órája távolítottak el nők szervezetéből. Az öt jól sikerült hólyagcsírához 20-30 petesejtet kellett felhasználni.
A technológia szempontjából semmi újdonság sem volt a műveletben, legfeljebb az elővigyázatosság tekintetében tér el a jelenlegi kutatás az előzőektől. Az öt sejtet egymástól független DNS-vizsgálatokra küldték el, hogy kiszűrjék az esetleges szennyezettséget, ugyanis az ilyen blasztocisztáknak csak 10-20%-ából lehet őssejtvonalakat létrehozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


