Egy római metróépítés során bukkantak a szentélyre
Ókori templom a metróvonalon
A Róma városközpontjában zajló metróalagút-építésen hoztak felszínre egy ókori császárkori templom maradványait: a Traianusnak és feleségének, Plotinának dedikált szentélyt Hadrianus emelte.
2011.09.10 06:59MTIA régészek régóta keresték a Traianus császár fórumán emelt templomot. A szentélyt a Római Birodalmon 117-138 között uralkodó és a saját sírhalmaként épített Angyalvárról ismert Hadrianus emelte elődje és fogadott apja, Traianus és annak felesége, Plotina emlékére.
A templom az időben legutolsó, méretében a legnagyobb császárfórumon állt. A római Piazza Venezián a harmadik metróvonal építésekor végeztek próbafúrást, így ütköztek Traianus és Plotina templomának. A jelenet a Federico Fellini által rendezett Róma című film hasonló kockáit idézte - nyilatkozták a régészek, akik szerint már az is rendkívülinek számít, hogy sikerült azonosítani a templom pozícióját, még ha nem is tudják kiemelni a föld alól és rekonstruálni. Az épület további részei a tér egyik palotája alatt húzódnak. A templomból a felszínen csak a Traianus-diadaloszlopnál fekvő hatalmas gránitoszlop maradt fenn.
A 112-ben felavatott Traianus-fórumon több épület sorakozott egymás mellett: a dákok feletti győzelmet ünneplő diadaloszlopon túl egy bazilika, egy latin és egy görög nyelvű könyvtár és Traianus piaca is. A régészek kincsesbányának tartják: 2005-ben egy másfél méter magas márványfejet találtak a fórum egykori szennyvízcsatornájában. A Constantinus császárt ábrázoló fejet hatalmas súlyként a csatorna kotrására használták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


