Két Arabidopsis-faj hibridizálódott
Új faj jött létre - nyomon követték a kutatók
A növények esetében gyakran jönnek létre új fajok azáltal, hogy a genetikailag különböző szülőegyedek kevert génállományú utódokat hoznak létre: német kutatóknak első ízben sikerült nyomon követniük egy új faj kialakulását.
2011.08.16 09:59MTIA Heidelbergi Egyetem kutatói Marcus Koch vezetésével több mint hat éven keresztül vizsgáltak egy száz négyzetkilométernél is nagyobb területet a keleti Alpokban és a Duna északi völgyében.
Úgy tudták megfigyelni két Arabidopsis-faj hibridizálódását, mint egy hatalmas természetes laboratóriumban.
Eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) tették közzé a Der Standard internetes kiadásának ismertetése szerint.
A kutatók kimutatták, hogy az Alpokalján a homoki ikravirág (Arabidopsis arenosa) kereszteződött egy genetikailag különböző ikravirágfajjal (Arabidopsis lyrata).
A hibridekben megkétszereződött az örökítőanyag, poliploidok lettek: a változás által új tulajdonságok alakulhattak ki, a növények alkalmazkodóbbá váltak.
Az újonnan keletkezett poliploid állományok képesek voltak elhagyni az Alpokalját és attól északra, a jóval mélyebben fekvő Duna-völgyben is elterjedni.
Az ottani éghajlati viszonyok merőben különböztek az alpokaljaitól: kevesebb csapadék hullott, és magasabb hőmérséklet uralkodott, ezen kívül a talaj is más volt.
A növények alkalmazkodása az elmúlt tíz-százezer évben következett be, ez evolúciós léptékben jelenkorinak mondható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


