Sevillában nyert az Atletico
Lefejelte a Kunt, csapatát meg cserbenhagyta
Csúcsrangadót rendeztek Spanyolországban. A tét a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyezés volt, amely a vendégek számára került elérhetőbb közelségbe.
2008.03.23 11:07ma.hu
Az Atletico Madrid kezdett jobban a Ramon Sanchez Pizjuan stadionban, Maxi Rodriguez már a 18. percben előnyt szerzett a matracosoknak. A Sevilla a fiatal szélső, Diego Capel révén egyenlített a 48. minutumban.
Aztán igencsak felpörögtek az események. Előbb Sergio "Kun" Agüero vette be Palop kapuját, majd két perc múlva szintén az alacsony argentin lett a főszereplő.
Egy szabálytalanság után történt, hogy a hazaiak olasz középpályása, Maresca elveszítette a fejét és egyszerűen lefejelte a Kunt. Villant azonnal a piros lap - Kunt pedig ápolni kellett, de végül visszatérhetett a pályára.
A Sevilla tíz emberrel is támadott, azonban komoly helyzetet nem sikerült Jimenez gárdájának kialakítania. A fővárosiak 2-1-es győzelme azt jelenti, a kétszeres UEFA-kupa győztesnek igencsak meg kell szakadnia, ha jövőre is a BL-ben akar szerepelni.
Kapcsolódó írások:
- Spanyol focikáosz: Real és Barca bukta, véres agresszió Sevillában
- Pokoli év - Szétszedik a Sevillát?
- Otthon bukott a címvédő Milan - tizenegyesdráma Sevillában
- Messi a kelták réme - megégett az isztambuli pokolban a Sevilla
- Real-bukta, támad a Barca, Sevilla góleső
- Utcai háború Sevillában, Real-verés Almeríában
- Túlélte a Barca a sevillai poklot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


