Lanzinger balesete, amputálják a bal lábát
Térd alatt csonkolják az osztrák síelő lábát
Eldőlt, hogy térd alatt amputálni kell a bal lábát az osztrák Matthias Lanzingernek, aki vasárnap hatalmasat bukott az alpesi sízők norvégiai Világkupa-versenyén.
2008.03.04 14:00MTIHétfői állapot szerint a végtagcsonkolás csak egy eshetőség volt, a kedd reggeli fejlemények alapján azonban ez elkerülhetetlenné vált. "Sajnos, nem tudtuk stabilizálni a láb vérkeringését, így kénytelenek vagyunk amputálni" - nyilatkozott Lars Engebretsen, az oslói Ullevaal kórház illetékes orvosa a norvég NRK Rádiónak.
Thomas Hölzenbein professzor, salzburgi specialista, aki a baleset után rögtön a norvég fővárosba utazott, úgy fogalmazott, hogy sikerült ugyan némileg helyreállítani a keringést, de a vasárnap óta eltelt időben súlyosan károsodtak a szövetek. A 27 éves síelő a Kvitfjellben rendezett szuperóriás-műlesikló versenyen elvesztette az egyensúlyát, amikor egy ugrás után talajt ért, és fejjel az egyik kapunak esett, majd eszméletlenül a pályát szegélyező védőhálóba csúszott.
Az ütközésben agyrázkódást szenvedett, továbbá eltörte síp- illetve szárkapocscsontját. Lanzingeren a norvég fővárosban hétfőre virradóra elvégeztek egy kilencórás műtétet, de újabb beavatkozásra volt szükség. Az amputációról azután született döntés, hogy ez sem hozta meg a remélt eredményt.
A csonkolásra egy napon belül sor kerül. Az osztrák síelő pályafutása során egy alkalommal állhatott dobogóra Világkupa-versenyen, 2005 decemberében harmadik volt szuperóriás-műlesiklásban az egyesült államokbeli Beaver Creekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


