Trulli a két nagyágyúról
A Ferrari és a McLaren más bolygón van
A Toyota Racing olasz versenyzője, Jarno Trulli szerint a Ferrari és a McLaren ellenfeleinek minden eddiginél nehezebb lesz a dobogó közelébe kerülniük, ugyanis az említett két alakulat utcahosszal veri a teljes mezőnyt.
2008.02.23 14:25f1vilag.huA téli teszteken látottak alapján elmondható, hogy nagy valószínűséggel idén is a Ferrari és a McLaren között dől majd el a bajnoki cím sorsa, ugyanis a két élcsapat jóval gyorsabb ellenfeleinél. Trulli úgy gondolja, hogy ha a Ferrari és a McLaren versenygépei megbízhatónak bizonyulnak, akkor nem csak a Toyota, hanem az összes csapat számára nagyon nehezen lesz elérhető a dobogó.
"Legyünk őszinték, ha a két Ferrari és a két McLaren befejezi a versenyt, akkor nem csak a Toyotának, hanem bárki másnak nagyon nehéz lesz a dobogóra kerülnie" – mondta Trulli a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában. "Továbbra is hatalmas a különbség köztünk és az élcsapatok között, azonban arra számítok, hogy versenyképesek leszünk, és minden futamon harcba szállhatunk majd a pontszerző helyekért."
Az olasz versenyző azt is elmondta, hogy eddig teljes mértékben meg van elégedve csapata vadonatúj versenyautójával, melytől komoly előrelépést remél a 2008-as szezon során. "Rengeteg kört megtettünk a TF108-as modellel, amit részben annak is köszönhetünk, hogy a megbízhatósága kiváló. Sok információ áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy továbblépjünk. Éjt nappallá téve dolgoztunk azon, hogy a beállítások is a helyére kerüljenek, és sikerült is javítanunk az autó teljesítményén, bár van még mit fejlődni."
"A TF108 teljesen más, mint a tavalyi autó, sokkal vezethetőbb, és stabilabb, ami magabiztosságot ad a versenyző számára. Van még mit dolgoznunk, de rengeteg erő lakozik az új autóban. Tudjuk, mely területeken kell javulnunk, és mindannyian motiváltak vagyunk" – tette hozzá Trulli.
Kapcsolódó írások:
- Alonso már a Ferrarin gondolkodik
- Schumacher Van Basten, Alonso Messi, a Ferrari meg az Inter
- Massa alatt tönkrement az új Ferrari
- A Ferrari felkészült a legrosszabbra
- Itt az új Ferrari és a még újabb McLaren
- Bemutatták az új Ferrarit
- Mi van a Ferrari-vezetők között?
- A Ferrari tudásanyaga nagy segítség a McLarennek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


