F-1 pletykák
Alonso már a Ferrarin gondolkodik
A Renault-hoz visszatérő Fernando Alonso legutóbbi nyilatkozatával ismét szárnyat adott a pletykáknak, miszerint a Ferrarinál képzeli el a jövőjét, ugyanis kijelentette, hogy szívesen vezetné az olaszok vadonatúj modelljét.
2008.02.07 07:24f1vilag.hu"Jelenleg nekik van a legjobb autójuk, ezért szeretne mindenki Kimi és Massa helyében lenni" – mondta a spanyol versenyző a Motorsport Aktuell c. svájci lapnak adott interjújában, célozva arra, hogy ő is szívesen kipróbálná az F2008-at. Mielőtt még aláírta volna szerződését egykori munkaadójával, a Renault-val, Fernando Alonsót sokan szóba hozták a Ferrarival.
Egyesek szerint bár Alonsót két évig a franciákhoz köti új kontraktusa, ha úgy érzi, már az idei év végén szabadon távozhat, amit az is bizonyít, hogy a spanyol pilóta egyelőre óvatosan nyilatkozik a 2009-es idényről. Arra a kérdésre, hogy biztos-e a helye a Renault-nál a következő idényre, Alonso a következőket felelte a svájci lapnak: "Nem. Döntésem három tényező kombinációjától függ majd: az autó versenyképességétől, a légkörtől, illetve az anyagi feltételektől."
A kétszeres világbajnok továbbá azt is elhintette, egyelőre még nem teljesen elégedett az R28-as modellel, melytől csapata komoly előrelépést remél a 2008-as idényben. "A bajnoki cím középtávú terv" – mondta. "Nagyon kemény küzdelemre számítok az idei évben, és célom az, hogy a dobogós helyekért harcoljak a versenyeken."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


