Nem csak rajta múlott a dolog
Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham
Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham, az együttes korábbi labdarúgója, aki jelenleg az AC Milant erősíti kölcsönjátékosként és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében éppen volt csapata ellen készül.
2010.01.04 19:57MTI"Szerettem volna karrierem végéig Manchesterben maradni, de nem csak rajtam múlott a dolog" - mondta a 34 éves középpályás. "Aztán végül Madridba igazoltam, ahol az utolsó évben sikeresek is voltunk, de mégis, jobb lett volna maradni Manchesterben." Beckham 2003-ban igazolt Madridba, majd 2007-ben az amerikai Los Angeles Galaxy együttesét választotta. Miután az Egyesült Államokban más rendszerben zajlik a bajnokság, így már második alkalommal adták kölcsön a tavaszi idényre az AC Milannak, amely a BL-ben éppen a Manchester Unitedet kapta ellenfélnek a nyolcaddöntőben.
"Különleges este lesz ez számomra, mivel hét éve nem játszottam az Old Traffordon. Manchester United szurkolóként természetesen minden mérkőzésen nekik szorítok, de ez most nem így lesz. Győzni szeretnék a Milannal" - tette hozzá a 116-szoros válogatott futballista, aki egyben azért is küzd a milánóiaknál, hogy jó teljesítménye esetén Fabio Capello angol szövetségi kapitány beválogassa őt a nyári dél-afrikai világbajnokságra készülő keretbe.
Beckham elmondta: némileg irigykedik azon korábbi csapattársaira, így Paul Scholesra, Gary Neville-re és Ryan Giggsre, akik azóta is a klubot szolgálják. Az AC Milan február 16-án fogadja a Manchester Unitedet a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, míg a visszavágóra március 10-én kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


