Ismeretlen tettes ellen nyomoznak
Bundabotrány: Már az NNI is nyomoz
Nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda a bundagyanús labdarúgó mérkőzések ügyében, egyelőre ismeretlen tettes ellen - jelenti a HavariaPress.
2009.12.10 10:42HavariaPressA nyomozó hatóság már azt követően vizsgálódni kezdett, miután az elmúlt hetekben felmerült, hogy magyar meccseket is érinthetett egy Nyugaton kipattant bundabotrány.
A Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya a sajtóban megjelent adatok és nyilatkozatok alapján először feljelentés-kiegészítést rendelt el december 1-jén, csalás gyanúja miatt, az utánpótlás labdarúgó válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán. Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is feljelentést tett az irodánál, többek között az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése miatt. Az MLSZ feljelentését a Nemzeti Nyomozó Iroda az előző eljárással egyesítette.
A büntető eljárást felügyelő ügyészség pedig, az MLSZ feljelentésére hivatkozva elrendelte a nyomozást, amit ez alapján meg is indított a nyomozóhatóság, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


