Részben halasztották a döntést
EURO 2012: Öt helyszín már adott
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részben elhalasztotta a döntést a 2012-es, ukrán-lengyel közös rendezésű kontinensviadal mérkőzéshelyszíneinek kijelöléséről.
2009.05.13 12:11MTIA szervezet végrehajtó bizottsága bukaresti ülésén egyelőre csak arról határozott, hogy a két főváros, Varsó és Kijev mellett lengyel részről Poznan, Wroclaw és Gdansk lesz házigazda. Az ukránoknak november 30-ig kell garanciákat bemutatniuk a további tervezett helyszíneken zajló fejlesztésekről. Az UEFA előírásainak Ukrajnában jelenleg csupán a kijevi aréna felel meg, a sportág európai elöljárói a lvovi, a donyecki és a harkovi stadiont illetően várnak jelentős előrelépést.
A döntés részleges elhalasztása elemzők szerint nem meglepetés, legalábbis ezt vetítette előre Michel Platininak, az európai szövetség elnökének néhány korábbi nyilatkozata. Az UEFA francia vezetője április közepi helyszíni szemléje során ugyanis lényegesen lelkesebben számolt be a lengyelországi tapasztalatokról, mint az Ukrajnában szerzettekről. "Még mindig sok problémát kell megoldani Ukrajnában. Hatalmas infrastrukturális gondok vannak" - jelentette ki Platini a szerdai döntést követő bukaresti sajtótájékoztatón.
A megnevezett városokon kívül még Krakkó és Chorzow, illetve Dnyepropetrovszk és Odessza szerepel(t) a jelöltlistán. A három év múlva esedékes torna nyitómérkőzését Varsóban, döntőjét pedig Kijevben játsszák.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


