Nem kért bocsánatot
Összevissza beszél az isteni Diego?
Folytatódik a Diego Armando Maradona-saga. Mit is mondott valójában az isteni Diego, amely annyira bepörgette a briteket?
2008.02.03 10:07ma.hu
Diego Maradona 1986-ban történelmet írt. Vezetésével Argentína világbajnok lett története során másodszor, az isteni Diego pedig végérvényesen a világ legjobb futballistájává vált.
Az Anglia elleni negyeddöntő azonban nemcsak emiatt, és nemcsak fél pályáról végigszlalomozott gólja miatt maradt emlékezetes, hanem kezezéses találata miatt is. Isten keze, mondta volt akkor.
A minap Maradona bocsánatot kért - állítólag - a csalás miatt, mondván, ha tehetné, visszaforgatná az idő vaskerekét. Lett is nagy felbuzdulás mindebből Anglia és Argentína szerte egyaránt.
A brit fanatikusak bepipultak, akiknek épp elég volt a kiesést jelentő kéz-gól és az azt követő huszonkét év minden csalódásával együtt. A dél-amerikaiak meg csak simán nem értették, miről beszél Istenük.
Nos, úgy tűnik, Maradona nem is azt mondta, amit lehoztak az újságok, legalábbis szerinte. Elmondta ugyanis, hogy egyszerűen félrefordították a szavait: nem kért bocsánatot, csupán annyit nyilatkozott: régóta történt az eset, visszacsinálni nem lehet már.
Hogy hogyan reagálnak Angliában arra, hogy Maradona mégsem kért bocsánatot az kérdéses. Mindenesetre a világ egykori labdarúgó állásért utazott a szigetországba, tanácsadó lenne egy klubnál. Nyilván nem ott, ahol Peter Shilton a kapusedző...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


