Bejelentkeztek az amerikai szövetségnél
Merész elképzelés! London Super Bowlt rendezne
London bejelentkezett a profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetőinél azért, hogy nyolc éven belül megrendezhesse a bajnokság döntőjét, a Super Bowlt.
2009.05.04 07:04MTIAz angol főváros terve első hallásra nagyon merésznek tűnik, hiszen a Super Bowl az Egyesült Államok legnépszerűbb és legnézettebb sporteseménye, igazi ünnepnapnak számít a tengerentúlon, s minden évben óriási harc folyik érte az NFL-csapatok városai között.
A Sunday Telegraph című angol lap ugyanakkor azt írja, hogy az NFL irányítói már biztosítékot is adtak Londonnak arra, hogy a jövőben vendégül láthatja az egyik döntőt. "A 2014-es, a 2015-ös, vagy a 2017-es Super Bowlban gondolkodunk" - nyilatkozta a lapnak David Hornby londoni tisztviselő.
A liga részéről ugyanakkor hivatalosan még senki sem erősítette ezt meg, sőt: "A londoni rendezés csupán teória. Nem érkezett hozzánk még pályázat az angol fővárostól" - mondta az NFL szóvivője. London 2007-ben és 2008-ban is rendezett NFL-mérkőzést a Wembley Stadionban. A meccsekre az árusítás megkezdése után szinte pillanatok alatt minden jegy elkelt. Idén októberben pedig ismét lesz egy alapszakasz-meccs az arénában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


