Magyar főszereplő a holland rangadón
Dzsudzsák és a PSV is parádézott
A holland bajnokság 31. fordulójában a PSV Eindhoven hazai pályán kiütéses győzelmet aratott az Ajax ellen, a vendéglátók egyik legjobbja a gólt szerző és két gólpasszt is adó Dzsudzsák Balázs volt.
2009.04.20 07:45mlsz.huAz Ajax megelőzte ugyan a tabellán a címvédő PSV-t a forduló előtt, de a két csapat bajnoki helyezése nem játszott sok szerepet a holland rangadón. A PSV ugyanis átgázolt a vendégeken, összesen hatszor vette be az Ajax kapuját, míg az amszterdamiak csupán kétszer tudtak válaszolni. Dzsudzsák Balázs a hat gólból háromban is főszerepet játszott, az ötödik találat az ő nevéhez fűződik, két másik esetben pedig gólpasszal segítette csapatát. Gólja egyébként egy parádés szabadrúgásból született, a kapusnak esélye sem volt a védésre, a labda a bal felső sarokban kötött ki. Az Ajax vereségével eldőlt, hogy az AZ Alkmaar lett a holland bajnok.
A német élvonal 28. fordulójában a Dárdai Pállal felálló Hertha 2-1-re legyőzte a Werder Brement, pedig a szünetben még a vendégek voltak egygólos előnyben. A fordulás után Dárdai közreműködésével egyenlített a berlini alakulat, a magyar középpályás beadása után Simunic bólintott a kapuba. A hajrában a győztes gólt is megszerezte a hazai gárda, Dárdai végig a pályán volt.
A spanyol első osztályban az Osasuna ezúttal nem szerzett pontot, a pamplonaiak 2-1-re kikaptak az Almeriától. Vadócz Krisztián kezdő volt a vendégeknél és végigjátszotta a kilencven percet.
Oroszországban a Zenit 1-1-es döntetlent játszott a Lokomotiv Moszkvával, és sor került Huszti Szabolcs bajnoki debütálására is a szentpéterváriak között. A magyar válogatott támadója az utolsó negyedórára állt be. A meccs döntetlennel végződött ugyan, de könnyen lehet, hogy mindhárom pontot a moszkvaiak kapják, mert a hajrában a Zenitnél figyelmetlenül cseréltek, csak négy orosz játékos maradt a pályán, holott a szabályok szerint a mérkőzés minden pillanatában minimum öt hazai nemzetiségű futballistának kell a gyepen tartózkodnia.
Belgiumban Juhász Roland kezdőként lépett pályára az Anderlechtben és végigjátszotta a Westerlo elleni 90 percet, melyet 1-0-ra sikeürlt megnyernie a brüsszelieknek. A lila-fehérek ezzel megelőzték a Standard Liége-t és a tabella élére álltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


