Folytatódik a Chelsea-Liverpool párharc
BL: bravúr kell a Poolnak
Csak különleges bravúrral léphet a legjobb négy közé az FC Liverpool a labdarúgó Bajnokok Ligájában: jelesül tetemes hátrányát leküzdve idegenben kell nyernie úgy, hogy az első mérkőzésen 3-1-re diadalmaskodó, szintén angol FC Chelsea-t elüsse a továbbjutástól.
2009.04.14 13:09nb1.huA feltétlenül váratlannak mondható múlt heti Chelsea-siker után kedd este persze hasonló remek teljesítménnyel kirukkolhat a Liverpool is, hiszen esetében szintén a világ egyik legjobb csapatáról van szó, amely klasszisai - így elsősorban a spanyol támadó Fernando Torres és az angol válogatott karmester Steven Gerrard - révén képes lehet akár 3-0-ra, avagy 4-2-re is nyerni, ami már az ő elődöntős részvételét eredményezné. Kérdés, hogy mit talál ki ehhez az amúgy roppant nagy taktikus, világszerte megbecsült spanyol mester, Rafael Benítez a londoni visszavágóra. Ahogy legénységének, neki magának is nehéz a feladata, már csak azért is, mert a túloldalon hasonló kvalitású szakember, az orosz válogatott után - és mellett, lévén párhuzamosan látja el a szakvezetői tisztet - a Chelsea-vel is remeklő holland Guus Hiddink ül a kispadon, aki az angol együttesnél hetek alatt rendet teremtett, sorozatban nagyszerű eredményeket produkálva. Vagyis a Stamford Bridge-en - ahol egyébként legutóbbi hét BL-meccsüket kivétel nélkül megnyerték - mindenképpen a vendéglátók tűnnek esélyesebbnek. Ami mégis komoly főfájást okoz, és a Liverpool amúgy halovány reményeit erősítheti, hogy a Kékeknél ezúttal sárga lapjai miatt hiányozni fog a védelem oszlopa, John Terry, míg a Vörösöknél mindenki rendelkezésre áll.
A várható kezdőcsapatok
Chelsea: Cech - Ivanovic, Alex, Carvalho, A. Cole - Ballack, Essien, Lampard - S. Kalou, Drogba, Malouda
Liverpool: Reina - Arbeloa, Skrtel, Carragher, Fabio Aurelio - Xabi Alonso, Mascherano - Kuyt, Gerrard, Riera - Torres
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06