Javítottak az előző napi pozíción
Padlógáz! - 4. helyen Palik és Darázsi a tereprali-bajnokság első futamán
Javított pénteki helyezésén a Palik László, Darázsi Gábor páros a magyar tereprali-bajnokság első futamán. A Bomba Energy Drink-kupa negyedik szelektív szakasza után a címvédő duó az ötödikről a negyedik pozícióba lépett előre.
2009.04.11 12:15Palik Racing TeamA Derecske központú Bomba Energy Drink-kupa nyitónapján két rövid, de nagyon gyors szelektív szakasz várt a Nissanban ülő kettősre.
A 2008-ban Magyarországon az Év autóversenyzőjének választott Palik László nem tévedett, amikor még a rajt előtt azt mondta, nagy küzdelemre számít.
A 20 kilométeres szakaszok teljesítéséhez alig 7-8 perc kellett a résztvevőknek, így nem meglepő, hogy az első öt duó egyetlen percen belül van.
Padlógázon közlekedik a mezőny, éppen ezért nagy a hibázás lehetősége.
– Minden rendben van, az autó tökéletes, úgyhogy várjuk a szombati folytatást – mondta Palik László tegnap a szervizparkban.
Pócsik László, a Palik Racing Team versenykamionjának navigátora hozzátette, a 2-3 kilométer hosszú egyenes szakaszok inkább a motorikusan erősebb kocsiknak kedveznek.
Ám a legfontosabb, hogy a januári Dakar-rali után darabjaira szedett, s új alkatrészeket kapott Nissan kiválóan működik, problémamentesen vette a pénteki akadályokat.
A csapat által felkészített honvédségi alakulat – Dream Team Gepárdok – remekül szerepel: a Bálint Zoltán, Honfi Barnabás páros a kilencedik helyen áll pályafutása első versenyén.
Ma javított pénteki helyezésén a Palik László, Darázsi Gábor páros.
A Bomba Energy Drink-kupa negyedik szelektív szakasza után a címvédő duó az ötödikről a negyedik pozícióba lépett előre.
– Az autó továbbra is hibátlan, megpróbáljuk minél gyorsabban teljesíteni a még hátralévő szombati szelektíveket – mondta Palik László.
Bomba Energy Drink-kupa, a 2009-es magyar tereprali-bajnokság első futama (Az össztáv 597,4 kilométer, a szelektív szakaszok hossza 368 km)
5 szelektív szakasz (szombat)): 20 kilométer
6. szelektív szakasz (szombat): 80 kilométer
7. szelektív szakasz (vasárnap): 22 kilométer
8. szelektív szakasz (vasárnap): 80 kilométer
9. szelektív szakasz (vasárnap): 22 kilométer
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


