Euroliga: nem sok remény maradt a visszavágóra
Kiesés szélén a Vasas
A világ legjobb csapata bizonyított. A Pro Recco rendkívül kemény küzdelemben, magyar játékosainak kimagasló teljesítményével háromgólos előnyt szerzett a Vasas ellen szerdán este a Komjádi uszodában, az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2009.04.09 09:21vlv.huTényleg vízilabda-ünnep lett. Az Árpád fejedelem útig állt a sor a Komjádi bejáratától egy órával a meccs kezdete előtt. Gyorsan megteltek a lelátók, s ezután fémkordonok mögé beengedték a szurkolókat a kapuk mögötti területre is - erre évek óta nem volt példa a Komjádiban.
Az első gólt a Vasas lőtte, de a Recco erre zsinórban öttel válaszolt, s itt már lehetett érezni, hogy ez a meccs nem kecsegtet sok jóval. Hihetetlen szívóssággal visszajöttek a piros-kékek, 5:4-nél egy kicsit még a fordulat is benne volt, de a Recco bivalyerős védekezéssel egyszerűen felőrölte az ilyen kemény meccsekhez nem szokott Vasast.
Egy-egy villanás jelezte, hogy méltó ellenfél a magyar bajnok, de ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább elszállt a remény. A túloldalon Benedek, Kásás és Madaras is nagyon jól játszott - nem volt jó hallgatni, hogy a Vasas-közönség egy része ellenük fordult.
Vasas-Pro Recco (olasz) 8:11 (1:4, 3:1, 3:4, 1:2)
G.: Varga Dániel 3, Kis G. 2, Steinmetz B., Hosnyánszky, Tóth, ill. Benedek, Udovicsics 3-3, Madaras 2, Kásás, Mangiante
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


