Erdei Zsolt: lassan közös nevezőre jutunk
Alakul Madár címegyesítő meccse
Néhány nappal ezelőtt komoly viharokat kavart a hír, mely szerint a WBO félnehézsúlyú bajnokának, Erdei Zsoltnak az Universum Box-Promotion meglehetősen szerény összeget ajánlott a tervezett augusztus 22-i budapesti címegyesítő mérkőzésére. Most változni látszik a helyzet.
2009.04.07 09:49monokli.com„Madár” hétfő este a Duna TV műsorában a korábbinál sokkal optimistábban nyilatkozhatott, mivel az álláspontok közeledtek, vagyis időközben kapott egy kedvezőbb ajánlatot a német vállalkozástól.
Mint ismert, a magyar klasszis a WBA bajnokával venne részt címegyesítő világbajnoki mérkőzésen, tehát azzal az argentin Hugo Hernan Garayval (32 győzelem – 3 vereség) bokszolna ismét, akit 2004-ben és 2005-ben is csak nagyon szoros küzdelemben, ráadásul nem is egyhangú pontozással győzött le.
A mérkőzéssel kapcsolatban Erdei Zsolt elmondta, nagyon motiváltan várja a felkészülést, már csak azért is, mert Garay utolsó mérkőzésén, amit a helyszínen élőben tekintett meg, több olyan gyenge pontot látott az argentin bunyójában, melyet jó eséllyel ki fog tudni használni élete legfontosabb küzdelme során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 A Velencei Bizottság vizsgálja a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítást
- 14:32 Forsthoffer Ágnes kezdeményezi az előző házelnök által kiszabott büntetések miatt folyó peres eljárások megszüntetését
- 12:19 Videóra vették a rémisztő jelenetet: elaludt vezetés közben egy furgonos az M6-oson
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


