A Realban köthet ki a brazil aranylabdás
A Milan már odaígérte Kakát Florentino Péreznek
Bár hivatalosan még nem is elnökjelölt, már megegyezett az AC Milannal a világbajnok brazil futballista, Kaká esetleges átigazolásáról Florentino Pérez, a Real Madrid lehetséges következő vezetője.
2009.04.06 19:37MTIA Marca című sportnapilap az olasz csapathoz közel álló forrásokra hivatkozva hétfőn arról írt, hogy Pérez március 16-án tárgyalt Adriano Gallianival, az AC Milan ügyvezetőjével, és 60 millió euró körüli összegben megállapodott a brazil játékos átvételéről. A majdani végleges összeget állítólag négy év alatt fizetné ki a királyi klub. Az újság ugyanakkor megjegyezte, hogy a Chelsea és a Manchester City hasonló irányú érdeklődése bonyolíthatja a helyzetet.
A cikk szerzője arra is kitért, hogy Pérez, aki 2000 és 2006 között már irányította a Real Madridot, szeretné a spanyol fővárosba csábítani Xabi Alonsót a Liverpooltól és Cesc Fabregast az Arsenaltól.
A tisztújításra június 7-én vagy 14-én kerül sor a Real Madridnál.
Maga Pérez még semmi konkrétummal nem szolgált a terveit illetően, a helyi média azonban biztosra veszi, hogy visszatér a futballba, egyben pedig első számú esélyesnek tekinti az elnöki posztra. A Real Madridot jelenleg - Ramón Calderón januári lemondását követően - Vicente Boluda ügyvezető elnökként vezeti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


