Akár öt címet is nyerhetnek
Ferguson szerint ez a legjobb Manchester
Minden idők legjobb Manchester Unitedje a jelenlegi, legalábbis Sir Alex Ferguson, a labdarúgócsapatot 22 éve irányító vezetőedző így nyilatkozott szerdán az egyik angol magazinnak.
2009.03.20 09:51MTIA 67 esztendős legendás szakember ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy együttese mind az öt nagy trófeát begyűjti a 2008/2009-es szezonban. A Vörös Ördögök már megnyerték a klubvilágbajnokságot, illetve az angol ligakupát, az első helyen állnak a bajnoki tabellán, az FA Kupában bejutottak az elő-, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőbe.
"Jelen pillanatban magabiztosak lehetünk, hiszen a legtöbb védelem tart a támadóinktól, míg az ellenfelek csatárai a védelmünktől rettegnek, ugyanakkor az öt nagy trófea begyűjtéséhez nem elég, hogy jók vagyunk, egy kis szerencsére is szükségünk van" - mondta Ferguson, aki egyelőre nem gondol a visszavonulásra. "Egészséges vagyok, rengeteg energiám van, és hiába vagyok itt több mint 22 éve, még mindig izgulok, ha a csapat busza megérkezik a stadionhoz egy idegenbeli összecsapásra."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06