Erőszak
NBA - Súlyos sebesültjei is vannak a Denver győzelmét ünneplő tömegben kitört lövöldözésnek
A Nuggets hétfőn 94-89-re múlta felül a vendég Miami Heat csapatát, és 4-1-es összesítéssel tudta megszerezni a bajnoki serleget.
2023.06.13 16:50MTIA denveri rendőrség közlése szerint tíz ember sebesült meg abban a kedd hajnali lövöldözésben, amely a város kosárlabdacsapata, a Nuggets bajnoki győzelmét ünneplő tömegben tört ki.
A hatóság közleménye szerint a sportcsarnoktól mintegy másfél kilométerre, a bajnoki cím megnyerése után három és fél órával dördültek el a lövések, melynek körülményeit még vizsgálják. A Nuggets története során először nyerte meg az észak-amerikai profiligát (NBA).
A sebesültek közül három ember állapota válságos, és a rendőrségi adatok szerint a könnyű sérültek között van a lövöldöző is. Denver város rendőrségi szóvivője azt közölte, hogy az utcán az incidens idején már kisebb volt a tömeg, mert az ünneplők többsége a környékbeli bárokban és szórakozóhelyeken gyűlt össze. Doug Schepman hozzátette, hogy tart a tanúk meghallgatása és kiterjedt nyomozásról van szó.
A Nuggets hétfőn 94-89-re múlta felül a vendég Miami Heat csapatát, és 4-1-es összesítéssel tudta megszerezni a bajnoki serleget.
9 people injured in shooting during #Denver Nuggets #NBA championship celebration pic.twitter.com/0QnOuV9872
— RRN.world (@RRN_breaking) June 13, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06