Csalás
Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
A három ország hatóságai május 14-én a hajnali órákban összehangolt akció keretében egy időben fogták el a csalókat.
2024.05.20 18:41MTIElfogták Budapesten annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős embereket - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
A közlemény szerint a banda tagjai a megtévesztő hívások során a Lengyel Központi Nyomozó Iroda munkatársainak adták ki magukat, és összesen legalább 3,5 millió zloty (körülbelül 320 millió forint) kárt okoztak a sértetteknek.
A nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően a lengyel nyomozók összehangolt akciót szerveztek német és magyar kollégáikkal - írták.
Ennek eredményeként a magyar nyomozók azonosították az európai elfogatóparancs alapján körözött 22 éves, lengyel állampolgárságú férfi budapesti tartózkodási helyét, a német rendőrök egy Németországban, a lengyel rendőrök pedig egy Lengyelországban tartózkodó körözöttét.
A három ország hatóságai május 14-én a hajnali órákban összehangolt akció keretében egy időben fogták el a csalókat.
A Németországban és Magyarországon elfogottak kiadatásáról a hatóságok a későbbiekben döntenek - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06