Sport
Tíz magyar érem az öttusázók utánpótlás Európa-bajnokságán
Két korosztályban összesen tíz érmet - öt aranyat, három ezüstöt és két bronzot - nyertek a magyarok az utánpótlás korú öttusázók litvániai Európa-bajnokságán, Druskininkaiban.
2023.06.09 01:30MTIAz U17-eseknél győzött Herbák Emma, a Herbák, Haraszin Linda, Rajncsák Diána összeállítású lány csapat, valamint a Haraszin és Gyurka Hugó alkotta vegyes váltó. Másodikként végzett Haraszin, továbbá a Kiss-Szőlősi Álmos, Gyurka, Hornok Levente fiú csapat.
Az U19-eseknél aranyérmes lett a Zemán Zóra, Mészáros Emma, Varga Orsolya összeállítású lány csapat és a Zemán, Tamás Botond vegyes váltó. Ezüstöt harcolt ki Tamás, míg bronzot Zemán, valamint a Tamás, Jassó Zalán, Marschall Attila fiú együttes.
A hazai szövetség Facebook-oldalának tudósítása szerint újdonság volt a viadalon az akadályverseny, a szakemberek most mérhették le először világversenyen, kik hol állnak az új szakágban (OCR). Az új számban, amely a felnőtteknél a párizsi olimpia után debütál majd, jelentős különbségek tudnak kialakulni, ugyanis egy másodperc két pontot ér.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06