Nemi erőszak a vád Robinho ellen!
18 éves lányt rontott meg a válogatott futballisa?
Szexuális erőszak vádjával őrizetbe vették, majd kihallgatását követően óvadék ellenében szabadlábra helyezték Robinhót, a Manchester City brazil sztárlabdarúgóját, akivel szemben tart a rendőrségi vizsgálat.
2009.01.28 10:59MTIAz angol élvonalban szereplő együttes sokszoros válogatott csatára tagadja a neki tulajdonított tettet, amelyet az AP szerdai jelentése szerint egy észak-angliai éjszakai bárban követett el.
"Megerősíthetjük, hogy Robinho a rendőrségen volt, és ellene erőszakoskodás ügyében bűnügyi vizsgálat folyik" - közölte a rendőrség, megerősítve a keddi, átmeneti őrizetbe vétel hírét.
Chris Nathaniel szóvivő hozzátette: a játékos "bőszen tagadja, hogy bármilyen rossz cselekedetet követett volna el, és együttműködik a rendőrséggel". A 25 éves labdarúgó - aki Manchesterhez közel lakik feleségével és egyéves fiukkal - állítólag egy 18 éves lánnyal erőszakoskodott még január 14-én, Leedsben.
Napokkal az eset után Robinho engedély nélkül elhagyta csapata tenerifei edzőtáborát, és Spanyolországból Brazíliába repült "fontos családi okból". A futballista vasárnap tért vissza Manchesterbe, ahol - a vezetőedző Mark Hughes közlése szerint - pénzbüntetés vár rá az önkényes eltávozásért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06