Sport
Az olimpiai felkészülést követi a Hosszú Katinkáról forgó dokumentumfilm
A járvány, a versenyek és az olimpiai elhalasztása óriási kihívás elé állította a többszörös olimpiai bajnok úszót.
2020.11.12 12:54MTIA tokiói olimpiára felkészülést követi a Hosszú Katinkáról forgó dokumentumfilm, amelyet 2021. végén fognak vetíteni a mozikban - közölték az alkotók az MTI-vel csütörtökön.
A közleményből kiderül, hogy a járvány, a versenyek és az olimpiai elhalasztása óriási kihívás elé állította a többszörös olimpiai bajnok úszót, akinek fizikai felkészülése mellett lelki vívódásait is rögzíti a készülő dokumentumfilm.
Hosszú Katinka és csapata hosszú idő után ismét versenyez a Nemzetközi Úszóligán (ISL) a Duna Arénában. A nemzetközi verseny összes úszójával együtt több hétre "buborékba" költözött, ahol családjától és barátaitól elzárva, szigorú járványügyi intézkedések közepette, izoláltan edzenek és versenyeznek - írja a közlemény.
A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatja. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


