Kiscsapat nagy napja
Halmosiék kiverték a Newcastle-t az FA Kupából
Halmosi Péter csapata, a Hull City kiejtette az angol FA Kupából a Newcastle Unitedet. A kiscsapat sikerének értékét növeli, hogy idegenben sikerült kivívni a továbbjutást.
2009.01.15 09:47nb1.huRemek iramban kezdődött a Newcastle és a Hull összecsapása, amelyen az első 20-30 percben egyértelműen a Newcastle játszott fölényben. Duff remekül fogta össze a csapatot, jó labdákat osztogatott, vezéregyénisége volt a hazaiaknak, akik azonban nem tudták feltörni a jól védekező Hull hátsó alakzatát. Az első félóra nagy rohanása után kicsit visszavett a Newcastle, avagy elkezdte jobban uralni a középpályát a Hull. Az első félidő végére kissé unalomba fulladt a meccs, ami a második félidőben még alacsonyabb színvonalon folytatódott.
Az „odavágón” 0-0-t elérő csapatok közül egyik sem volt gólveszélyes, olybá tűnt, hogy akár ötször-hatszor is újrajátszathatnák velük meccseiket, akkor sem tudnák eldönteni, hogy melyikük érdemesebb a továbbjutásra. A 81. percben azonban megtört a jég, egy megpattanó lövést követően Cousin vezetést szerzett a vendégeknek (0-1)! A gól után ismét felpörgette a játékot a Newcastle, támadásokat vezetett és Owen fejesével közel állt a gólszerzéshez, ám a háló megfelelő oldalát (az említett fejes végén a háló tetején landolt a labda) nem tudta kipúpozni. A Hull City így némi meglepetésre kivívta a továbbjutást.
Halmosi Péter végig a pályán volt, míg Kádár Tamás a kispadról nézte végig a mérkőzést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06