Siker
Európa Játékok - Négy magyar döntős hajó 200 méteren kajak-kenuban
A szerda délutáni 200 méteres elő- és középfutamokból négy magyar egység jutott be a másnapi döntőkbe a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. A kenus Hajdu Jonatán kiesett egyesben.
2019.06.26 15:35MTIA fehérorosz fővárosban négy számban is érdekelt, délelőtt Kárász Annával 500 párosban ezüstérmes Kozák Danuta megnyerte a K-1 második előfutamát, s ezzel megspórolta magának a középfutamot. Az UTE ötszörös olimpiai bajnokának sűrű napja lesz csütörtökön, délelőtt ugyanis 500 egyesben, majd négyesben is vízre száll, délután pedig következik a sprinttávú verseny döntője.
Rajta kívül a női kajakpáros, Lucz Anna és Kiss Blanka (2. hely), valamint a szegediek tehetsége, a két nap múlva 19. születésnapját ünneplő kenus Nagy Bianka (3. hely) került egyből a fináléba.
Egyesben a kajakos Birkás Balázs és a kenus Hajdu Jonatán "pótvizsgára" kényszerült, előbbi másodikként, utóbbi ötödikként ért célba előfutamában, s ez esetükben nem ért döntőt. Később aztán Birkás harmadik, Hajdu pedig negyedik lett középfutamában, így előbbi bejutott a legjobb kilenc közé, utóbbi viszont búcsúzott.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a zárónapi 11 döntőből 10-ben lesz magyar hajó.
A csütörtöki zárónap programja magyar idő szerint:
9.10: női K-1 500 m (Kozák Danuta), döntő
9.20: férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István), döntő
9.50: női C-2 500 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső), döntő 10.05: női K-4 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika), döntő
13.20: női K-1 200 m (Kozák Danuta), döntő
13.25: férfi K-1 200 m (Birkás Balázs), döntő
13.35: női C-1 200 m (Nagy Bianka), döntő
13.45: női K-2 200 m (Lucz Anna, Kiss Blanka), döntő
15.00: női K-1 5000 m (Bodonyi Dóra), döntő
15.30: férfi K-1 5000 m (Kopasz Bálint), döntő
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06