Kerékpár
Tour de Hongrie - Ismét ott lesz a mezőnyben a csíkszeredai csapat
Idén is ott lesz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnyében a csíkszeredai Team Novák csapata.
2019.05.22 23:30ma.huA szervezők szerdai hírleve emlékeztet, hogy a 2009-ben alakult székely istálló Tusnád Team néven 2016-ban szerepelt először a viadalon, tavaly pedig már az új elnevezéssel állt rajthoz. A Team Novák ebben az évben hat székely - az alapítást kezdeményező, paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd mellett a rutinos Szilágyi Róbert, illetve négy fiatal, András-Pótsa Péter, Balázsi Lóránt, László Péter és Török Szilárd -, két ukrán és egy moldovai kerékpárost tud a soraiban.
A 40. Tour de Hongrie-t június 11. és 16. között rendezik. Húsz csapat 140 kerékpárosa vesz részt a 890 kilométeres össztávú körversenyen, amely siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


