Könyv
Megjelent az Utánpótlássport 2018
Már harmadszor jelentette meg a MediaBook Kiadó korosztályos sportévkönyvét: az Utánpótlássport 2018 című kötet 412 oldalon 40 sportág múlt esztendei eseményeinek teljes körű feldolgozása a maga nemében egyedülálló eredménysorral, melyben megközelítőleg húszezer fiatal találhat rá a nevére.
2019.02.20 21:30ma.huAz utánpótlássport egész éves szöveges feldolgozását, illetve eredménylistáját először 2017-ben adták ki Utánpótlássport 2016 címmel. A remélt siker nem maradt el, ennek tükrében nem volt kérdés, hogy a 2017-es, majd most a 2018-as esztendő történetét átfogó évkönyvet is megjelentetik.
A könyv a múlt esztendőben rendezett minden fontos utánpótlás-eseményről beszámol. Visszaidézik a magyar szempontból legsikeresebb világversenyeket, portrékat közölnek a legeredményesebb fiatal sportolókról, a legáldozatkészebb edzőkről, továbbá valamennyi sportágról éves összefoglaló olvasható. A hatalmas kutatómunkát igénylő eredménysor különleges dokumentuma a hazai sportéletnek: az összes korosztályos világverseny, illetve országos bajnokság dobogósainak, illetve - a vb-ket, Eb-ket illetően - magyar résztvevőinek neve szerepel a lapokon.
Az asztalitenisztől a vízilabdáig 40 sportág éves történetét feldolgozó kötetet az Utánpotlassport.hu munkatársai írták, szerkesztették. A könyv a korosztályos portál címlapjáról elérhető felületen rendelhető meg 4990 forintos áron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


