Párizsi tenisztorna
Combsérülés miatt vége Fucsovics szezonjának
Combsérülés miatt vége Fucsovics Márton idényének, így nem lép pályára a 16 közé jutásért szerdán az 5,4 millió euró (1,7 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztornán.
2018.10.31 17:14MTIA világranglistán 42. helyezett magyar játékos kedden Benoit Paire-t búcsúztatta az első fordulóban, azonban közösségi oldalán arról számolt be, hogy nem tudja vállalni a szerdai összecsapást a 13. helyen kiemelt olasz Fabio Fognini ellen, akit a múlt héten megvert a bécsi nyolcaddöntőben.
"Vége a 2018-as szezonomnak. Nem így szerettem volna befejezni az évet, de az élet közbeszólt" - fogalmazott Fucsovics. Elmondta, a keddi találkozó hajrájában elkezdte érezni ugyanazt a sérülést, amelyet még a nyáron a hallei versenyen szenvedett el a Kohlschreiber elleni mérkőzésen.
"Tegnap a meccsen az utolsó pár játékban még az adrenalin és a játék lendülete vitt előre bemelegedett állapotban, de amint lejöttem a pályáról, éreztem, hogy baj van. Tegnap este csináltak ultrahangos és MRI-vizsgálatot is, mindent megtettem, megtettünk azért, hogy pályára tudjak lépni ma" - fejtette ki a 26 esztendős magyar teniszező.
"Egész nap kezeltek a fiziosok, fájdalomcsillapítóztuk, sőt még akupunktúrával is próbálkoztunk. Megpróbáltuk a beütést is, de meg kellett hoznunk Attilával azt a fájdalmas, de ebben az esetben egyetlen felelősségteljes döntést, hogy nem lépek ma pályára" - írta Fucsovics.
Hozzátette, annyira kellemetlen a fájdalma, hogy esélye sem lenne játszani. Fognini a nyolcaddöntőben a szintén játék nélkül továbbjutó Roger Federerrel találkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:38 Bombafenyegetést kapott két iskola a XV. kerületben
- 8:45 Bayer Judit: szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát
- 6:47 Lannert Judit: az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát
- 22:06 Uniós bíróság: Magyarország megsértette az uniós jogot az embercsempészek büntetésének enyhítésével
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


