Gyanú
Nyomozást indított az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetségnél
A szövetség egymilliárd forintot utalt annak a cégnek, amelyben a szövetség egyik tisztségviselője a tulajdonos.
2018.10.29 15:31MTINyomozást indított az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetségnél - erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.
Elsőként a hvg.hu egy a birtokába jutott ügyészségi értesítés alapján számolt be arról, hogy az ügyészség nyomozást indított a Magyar Tenisz Szövetség ellen, miután megalapozottnak találta az egyik tagszövetség feljelentését.
A portál azt írta: egy összeférhetetlenség-gyanús ügy kelthette fel a hatóság figyelmét. A konkrét ügyről a hvg.hu annyit tud, hogy megalakult egy cég, amelyben a szövetség egyik tisztségviselője a tulajdonos, és a cégnek átutalt a szövetség egymilliárd forintot egy feladat elvégzésére.
Bagoly Bettina az MTI megkeresésére azt közölte: feljelentés alapján a IX. kerületi ügyészség hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el. A kerületi ügyészség a nyomozás teljesítésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki - írta a szóvivő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:38 Bombafenyegetést kapott két iskola a XV. kerületben
- 8:45 Bayer Judit: szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát
- 6:47 Lannert Judit: az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát
- 22:06 Uniós bíróság: Magyarország megsértette az uniós jogot az embercsempészek büntetésének enyhítésével
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


