Tereprali
Dakar-győztesek a veszprémi Hungarian Baja tereprali-versenyen
A résztvevők és a vendégek között Dakar-győztesek is lesznek a jövő pénteken és szombaton sorra kerülő 15. Hungarian Baja tereprali világkupa-versenyen, Veszprémben és környékén.
2018.08.04 00:30MTIA viadalon 90 induló vesz részt és összesen 420 kilométert kell teljesíteniük - közölte a pénteki sajtótájékoztatón a verseny főszervezője. Garamvölgyi Zoltán elmondta, hogy a pénteki rajtceremóniát a veszprémi Óváros téren rendezik, szombaton Várpalota térségében zajlik majd a küzdelem, a díjkiosztónak pedig szintén Veszprém ad otthont.
Az indulók között található a spanyol Joan "Nani" Roma, aki autóval és motorral is megnyerte a Dakart, a magyarok közül pedig Osváth Péternek és Lónyai Péternek lehet a legnagyobb esélye a jó szereplésre.
A német Jutta Kleinschmidt, az egyetlen női Dakar-győztes vendégként lesz jelen - tette hozzá Garamvölgyi Zoltán.
Kifejtette: a pénteki veszprémi rajtceremóniát követően a várpalotai nullpontról induló viadal egy 23 kilométeres, majd egy 180 kilométeres pályán zajlik. Ezt megelőzően pénteken este 11,5 kilométeres rajthelyválasztón vesznek részt az indulók, ahol az első tíz helyezett választhat magának induló állomást. Garamvölgyi Zoltán elmondta azt is, hogy motor, autó, quad, kamion és side by side kategóriában hirdetnek majd eredményt.
Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy látványos, izgalmas versenyre lehet számítani, ami a fesztiválszezon után megnyitja a városban a sportszezont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


