Későn jött feltámadás
Bajnokok Ligája: Megőrizte előnyét a Bayern
Idegenben sikerült nyernie a Bayer Münchennek a Bajnokok Ligája tegnapi játéknapján. A huszáros hajrát nyitó Olympique Lyon így lecsúszott a csoport első helyéről.
2008.12.11 13:47nb1.huNagy vehemenciával kezdte mérkőzését a Bayern az esőáztatta Stade Gerlandban. A Bundesligában egyre jobb formának örvendő, és a listavezető Hoffenheimet is kétvállra fektető bajorok annak a Lyonnak az otthonába látogattak, amely ugyan még az élen áll a francia bajnokságban, de korántsem olyan magabiztos, mint az elmúlt esztendőkben. A német csapat leginkább a honfitársait számtalanszor hintába ültető Ribéry zsenialitásának köszönhetően került fölénybe, és a kis francia, valamint a két gólt szerző Klose főszereplésével háromgólos előnyt hozott össze a szünetig.
A második félidőben rákapcsolt a Lyon (mégsem hagyhatták cserben a kilátogató 40 ezer szurkolót), mivel az első félidőben is tündöklő Ederson mellé többen is fel tudtak nőni. Az OL-offenzíva nem volt eredménytelen: a háromgólos előnyben kissé túlzottan is magabiztossá vált Bayern néhány perc alatt két gólt is kapott, így meleg lett a vége a vendégek számára. A parádés védések sorozatát bemutató Rensing azonban az utolsó 20 percben megőrizte kapuját a góltól, így a müncheniek örülhettek a végén.
A csoport másik találkozója rengeteg szabálytalanságot és lapot, valamint egyetlen gólt hozott. Mivel utóbbit a Fiorentina csatára, Gilardino szerezte, az olaszok folytathatják az UEFA-Kupában, míg a Steaua egy ponttal, az utolsó helyen zárta a csoportot.
A játéknap eredményei:
Olympique Lyon-Bayern München 2-3
Steaua Bucuresti-Fiorentina 0-1
Manchester United - Aalborg 2-2
Celtic - Villareal 2-0
Porto - Arsenal 2-0
Dinamo Kiev - Fenerbache 1-0
Juventus - BATE Boriszov 0-0
Real Madrid - Zenit 3-0
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


