A hazai finálé az AS Roma célja
Totti megcélozta a BL-döntőt
Francesco Totti a Bajnokok Ligája döntőjéről álmodozik. A falkavezért különösen motiválja, hogy az Olimpicóban rendezik a finálét.
2008.12.08 13:57nb1.huPocsékul kezdte a szezont az AS Roma, és nem csak a bajnokságban kullogott heteken át az alsóbb végeken, hanem a Bajnokok Ligájában is egy jókora betlivel indított. Mint ismeretes, Tottiék a BL-újonc Kolozsvártól odahaza szenvedtek vereséget a csoportkör első fordulójában, igaz, azóta oly' mértékben magára talált a fővárosi együttes, hogy a csapatkapitány egyenesen a sorozat döntőjébe várja csapatát.
- Egy ideig nem szívesen nyilatkoztam, mert úgy éreztem, a csapat eredményei alapján jobb, ha csendben maradok - mondta Totti. - Azóta szerencsére magára talált a Roma, ezért itt az idő, hogy szóljak a terveinkről: hiszem, hogy bejuthatunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ez az egyik célunk idén, és bár nem könnyű feladat, egy BL-finálé a Stadio Olimpicóban minden fáradozást megér.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06