Nőtt a katalánok előnye
Ismét bukott a Real, a Barca a forduló nyertese
Bár a Sevilla ellen 1-3 hátrányból még egyenlített a Real Madrid csapata, végül mégis az andalúziai csapat örülhetett. A Valencia ellen brillírozó Barcelonához képest így immáron kilenc pontos hátrányba került a királyi gárda, a most hétvégén esedékes El Classico előtt.
2008.12.08 08:43koac, ma.huA spanyol bajnokság 14.fordulójában a nagycsapatok közül három már szombaton pályára lépett. Az éllovas Barcelonához a Valencia látogatott, ám Villáéknak nem sok babér termett a Nou Campban. A katalánok az utóbbi időben megszokott remek játékukat nyújtották, és elsősorban a mesterhármast szerző Henry vezetésével 4-0-ra diadalmaskodtak.
Ugyanezen este pályára lépett a Villareal is, mely csapatnak papíron a legkönnyebb ellenfél jutott a nagyok közül, hiszen otthon fogadhatták a Getafe gárdáját. Ehhez képest 28 perc alatt sikerült három gólos hátrányt összeszedniük. Igaz, a második félidőre feljavultak Piresék, erejükből azonban csak egyenlítésre futotta, így két pontot csak elhullajtott a sárga tengeralattjárónak becézett alakulat.
A Real Madrid ezen eredmények ismeretében fogadta tegnap este a Sevillát. Bár tudták, hogy újabb vereséget aligha engedhetnek meg maguknak, a madridiak mégis rendkívül udvarias vendéglátóknak bizonyultak, hiszen a Sevilla már a harmadik percben vezetéshez juthatott. Bár Raul viszonylag gyorsan egalizált, a későbbiekben újra andalúz gólok születtek, így a csapatok 3-1-es Sevilla vezetéssel vonulhattak szünetre.
Ez az előny azonban a második félidőben két perc alatt elolvadt, két argentin találatnak köszönhetően, Higuain és Gago vette be Palop kapuját. Az egyenlítés után igen komoly nyomást gyakorolt a Madrid a sevillaiakra, ám végül ők jártak pórul. Előbb következett Robben buta kiállítása, majd Kanoute remek beadása után Renato gólja, amely eldöntötte, hogy a jövő heti Barca-Real csúcsrangadót kilenc pontos különbséggel kezdik majd meg az küzdő felek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06