Dakar-rali
Szalay Balázs csapata útra kelt Dél-Amerikába
Szalay Balázs csapata szerdán elutazott Peruba, a Dakar-rali szombati rajtjára.
2018.01.03 13:01MTIA tapasztalt autóversenyző 13. alkalommal vesz részt a Dakar-ralin - ami magyar rekordnak számít -, navigátorával, Bunkoczi Lászlóval együtt pedig nyolcadszor.
"A sivatag mindig tartogat meglepetéseket. Bármennyi időt tölt el az ember a dűnék között, nem versenyezhet rutinból" - idézi Szalayt az Opel Dakar Team közleménye.
"A célunk, hogy teljesítsük a távot, és minden nap a maximumot hozzuk ki magunkból. Ha ez sikerül, már elégedettek leszünk" - tette hozzá.
A páros új autóval, egy Opel Crossland X-szel áll rajthoz a 40. Dakar-ralin, amely szombaton kezdődik Limában, és 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. A verseny össztávja 9000 kilométer, amelyből 4500 kilométer a mért szakaszok hossza.
A résztvevők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át. Ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig 3500 méter fölött tartják meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


