Siker!!!
Evezős Eb - Aranyérmes a Simon, Juhász duó
A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász - mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői - az utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét aratták.
2016.05.08 11:26MTIA Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes nagy meglepetésre aranyérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a németországi Brandenburgban zajló evezős Európa-bajnokságon.
A tavaly Universiade-győztes duó - a magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint - a 2000 méteres táv első felében stabilan a negyedik helyen haladt, majd folyamatosan felzárkózott az élen haladókra, az utolsó 500 méteren pedig elképesztő hajrával maga mögött hagyta a teljes mezőnyt.
"Hihetetlen, hogy győztünk. Őszintén szólva, nem is tudom pontosan, mi történt a vízen, elképesztő" - nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapjának Simon Béla.
A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász - mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői és Molnár Dezső tanítványai - az utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét érték el. Ahogy a MESZ a közösségi oldalán fogalmaz: "Gyönyörű versenyzés volt, egész Európát meglepve csodálatos győzelmet arattak."
A normálsúlyú kormányos nélküli kettes szám az olimpia műsorán is szerepel.
Az Eb-n még egy magyar egység indult, a könnyűsúlyú egypárevezősösök között érdekelt Matyasovszki Dániel vasárnap a B döntőben szállt vízre, s ott a harmadik lett, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.
Eredmény:
férfiak:
normálsúlyú kormányos nélküli kettes, Európa-bajnok:
Simon Béla, Juhász Adrián (Magyarország) 7:05.700 perc
2. Stewart Innes, Alan Sinclair (Nagy-Britannia) 7:06.280
3. Mitchel Steenman, Roel Braas (Hollandia) 7:06.780
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


