Evezős Eb
Döntős a Simon, Juhász duó
A kormányos nélküli ketteseknél érdekelt Simon Béla, Juhász Adrián duó magabiztos versenyzéssel megnyerte szombati reményfutamát, s ezzel bejutott az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé a poznani evezős Európa-bajnokságon.
2015.05.30 14:21MTIA nemzetközi szövetség honlapja alapján a magyar kettős fölényes győzelmet aratott - még a második helyezett hajót is közel négy másodperccel előzte meg -, s a bledi világkupa-versenyen megszerzett ezüstérem után a vasárnapi fináléban is dobogóra tör majd.
A többi magyar egység a B döntőben, azaz a 7-12. helyért szállhat vízre a lengyelországi regatta zárónapján.
A Vallyon Bence, Krpesics Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes harmadikként ért célba szombati reményfutamában, így éppen lemaradt az A döntős folytatás lehetőségéről, a Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz kétpárevezős ötödik, a Matyasovszki Dániel, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős és a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Csepregi Gábor pedig egyformán hatodik lett középdöntőjében. Utóbbi hajók messze voltak a továbbjutástól.
A finálés program 9 órakor kezdődik vasárnap, Simonék futamát 11.33-kor rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


