Foci
Mourinho Szíriában kezdhet új életet
José Mourinhót szemelte ki a válogatott szövetségi kapitányának a Szíriai Labdarúgó Szövetség (FASF).
2016.04.04 17:02MTIA háború sújtotta közel-keleti ország szövetségének hétfői nyilatkozatából kiderül, hogy már el is küldték hivatalos ajánlatukat az 53 éves edző képviselőinek. "Nagyon fontos az országunk labdarúgásának, hogy világszínvonalú edzőt szerződtessünk, aki hozzásegíti válogatottunkat, hogy első alkalommal kijusson a világbajnokságra. Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hogy megállapodás születhessen a két fél között" - írta az FASF közleménye, amelynek tartalmát a szövetség főtitkára a CNN honlapjának nyilatkozva megerősítette.
"Várjuk a válaszát, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások" - közölte Kouteiba al-Refaim.
A FIFA-világranglista 123. helyén álló csapat ott lesz a 2018-as oroszországi világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának harmadik fázisában. Szíria még sosem vehetett részt vb-n, a kijutáshoz 1986-ban állt a legközelebb, de az utolsó párharcban alulmaradt Irakkal szemben.
José Mourinhót decemberben menesztették az angol bajnoki címvédő Chelsea kispadjáról, és brit sajtóinformációk szerint már csak egy lépés választja el attól, hogy nyártól a Manchester United vezetőedzője legyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolás miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06