Hatalmas kudarc
Szégyenkezik az elnök
Rendkívül csalódottan nyilatkozott Fernando Roig, a Villarreal labdarúgócsapatának elnöke, miután együttese szerdán óriási meglepetésre 5-0-ás vereséget szenvedett a harmadosztályú Ejido otthonában a Király Kupa negyedik fordulójának első mérkőzésén.
2008.10.30 12:07MTI/ma.huBár Spanyolországban nem példa nélkül álló eset, hogy a nagycsapatok nem veszik túlzottan komolyan a Király Kupát – elég csak a Barcelona utóbbi 10 évének szereplését, vagy néhány nyertest a közelmúltból felidézni – de olyan azért ritkán szokott előfordulni, hogy egy harmadosztályú csapat 5-0-ával intézzen el egy élcsapatot. Ezen a héten viszont pontosan ez a szégyen eset meg a Villareallal, mely az Ejido stadionjában szedett be egy ötöst.
Nem csoda, hogy a sárga tengeralattjárónak becézett csapat elnöke roppant szomorú volt a mérkőzés után: "Kényelmetlenül éreztem magam a csapat teljesítménye miatt. Egyszerűen semmit sem csináltunk jól, így pedig nehéz nyerni" - nyilatkozta a klub első embere.
A Villarreal botlása azért is meglepő, mert a bajnokságban a negyedik helyen áll a gárda - két pont a hátránya a listavezető Valencia mögött -, ráadásul a Bajnokok Ligájában sem okozott csalódást.
„Nehéz lesz ledolgozni ezt a hátrányt, de semmi sem lehetetlen" - tette hozzá az elnök.
A legjobb 16 közé kerülésért rendezett párharcok első felvonásában ezen kívül nem született komolyabb meglepetés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06