Megkezdődött
Elrajtolt az új NBA idény
Magyar idő szerint ma hajnalban három mérkőzéssel kezdetét vette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga 2008-2009-es szezonja. A rajton a tavalyi két nagydöntős mellett a Michael Jordan által legendássá tett Chicago Bulls is diadalmaskodott.
2008.10.29 12:11koac, ma.huA 63. NBA idényrajton máris pályára lépett a tavalyi két döntős csapat, a végül győzedelmeskedő Boston Celtics, valamint a keltákkal szemben alulmaradó Los Angeles Lakers is. Ahogyan az várható volt hazai pályán mindkét csapat behúzta az első győzelmet, míg a játéknap harmadik találkozóján a szintén otthon játszó Chicago Bulls is győzedelmeskedni tudott.
Ami a bajnok Bostont illeti, már előzőleg tudni lehetett, hogy kemény ütközettel indítanak Garnették, hiszen a tavalyi keleti főcsoportdöntőben csupán 4-3 arányban legyőzött, LeBron James által vezérelt Clevelandet fogadták. Az idei szezon elsőszámú MVP várományosának kikiáltott James azonban ezúttal nem nyújtott extraklasszis teljesítmény, 21 mezőnykísérletéből mindössze 9-szer talált a gyűrűbe, így végül 22 ponttal zárt, míg csapata 90-85 arányban vereséget szenvedett. A Boston nagy hármasából ezúttal a nagydöntő legjobbjának választott Paul Pierce (képünkön) vitte a prímet, aki 27 pontot szorgoskodott össze. Kevin Garnett 11, míg Ray Allen 8 pontig jutott.
A Los Angeles első idei mérkőzése kapcsán az volt a fő kérdés, hogy vajon pályára lép e a csapata utolsó előszezonbeli meccsén megsérült Kobe Bryant. Nos, a Lakers drukkerek megnyugodhatnak, Kobe ott volt a parkettán és 23 pontjával csapata legeredményesebb játékosaként zárt a Portland ellen 20 ponttal, 96-76-ra megnyert mérkőzésen. Rajta kívül csupán két Lakers játékos ért el legalább 10 pontot, a végül 15-ig jutó Pau Gasol, valamint a 11-et szerző Ariza. A sérüléséből visszatérő Bynum 8-at tett a közösbe.
A harmadik mérkőzésen az elsősorban csapatjátékban erős Chicago Bulls, a gyengécske Milwaukee Buckst múlta felül, mégpedig 108-95 arányban. A Bucks kudarcának oka, hogy nem volt, aki igazán felnőtt volna a csapat többszörös All-Star játékosa, Michael Redd mellé, aki így hiába dobott napi csúcsot jelentő 30 pontot, csapata végül veszítetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


