Vízilabda
Buboréksátrat avattak Kaposváron
Hivatalosan is birtokba vehették a sportolók szombaton a kaposvári fürdő 50 méteres medencéjének vadonatúj buboréksátrát.
2016.02.13 18:40MTIHúsz év után újult meg a somogyi megyeszékhely versenymedencéjének tetőszerkezete.
A munkálatok végső költsége meghaladta a 100 millió forintot.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint régóta várt, hiánypótló beruházást adott át a város.
"Saját tapasztalatból is mondom, hogy a medence reggeltől estig tele van: fiatalokkal, középkorúakkal, idősebbekkel, kezdő és profi sportolókkal. A városban több mint 800 gyermek tanul meg évente tanórai keretek között úszni, vagyis kell a vízfelület!" - mondta.
A városvezető hozzátette, hogy hamarosan egy 800 néző befogadására is alkalmas, szintén fedett, világversenyek megrendezésére is megfelelő, tízpályás új medencével bővül a létesítmény.
"Mi már a tesztüzem alatt is nagyon örültünk ennek a fejlesztésnek, ami, azt hiszem, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyszerűen, fantasztikus ez az új környezet" - jelentette ki a Kaposvári Vízilabda Klub ob I-es csapatának játékos-edzője, a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán.
Dobos Pál klubelnök hangsúlyozta: a szurkolók is megérdemelték, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelő, európai színvonalú környezetben drukkolhassanak a csapatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


