Vízilabda Eb
Az oroszokkal kell megvívniuk a selejtezőt vízilabdázóinknak az olimpiáért
Az olaszországi Triesztben április 3. és 10. között kerül sor a tornára, amelyen a négy legjobb nemzeti együttes jut riói kvótához.
2016.01.24 08:48MTI
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az orosz csapat tűnik a legnehezebb ellenfélnek a férfi vízilabdázók olimpiai selejtezőtornájának szombat esti sorsolásán kapott öt csoportrivális közül.
A belgrádi Európa-bajnokság zárása után megtartott eseményen Benedek Tibor szövetségi kapitány bronzérmes együttese az Eb-8. oroszok mellett Kanadával, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával került azonos csoportba az olaszországi Triesztben április 3. és 10. között sorra kerülő tornán, amelyen a négy legjobb nemzeti együttes jut riói kvótához.
A két hatosból négy-négy csapat jut tovább, majd keresztbejátszanak egymással, azaz az egyik csoport első helyezettje a másik negyedik helyezettjével csap össze a negyeddöntőben az ötkarikás indulási jogért. A másodikok pedig a harmadik helyezettekkel találkoznak.
A női selejtezőtorna sorsolásán nem volt érdekelt a magyar csapat, mivel Európa-bajnoki címével biztosította részvételét a riói játékokon.
A riói olimpia férfi selejtezőtornájának csoportjai:
Group A: MAGYARORSZÁG, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia
Group B: Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


