Váratlan döntést hozott a kiváló pólós
Nikola Janovic felhagy a vízilabdával
Befejezi vízilabda-pályafutását Nikola Janovic, a montenegrói válogatott oszlopos tagja.
2016.01.30 16:40MTIA kiváló pólós pénteken sajtótájékoztatón jelentette be döntését, amely azzal együtt váratlan, hogy Janovic 35 esztendős, mivel a világversenyeken rendre, így legutóbb a januári, belgrádi Európa-bajnokságon is a kontinenselső szerbek mögött ezüstérmes, az elődöntőben éppen a magyar együttes ellen győztes montenegrói csapat egyik legfőbb erősségének bizonyult.
A belgrádi ezüstéremmel Montenegró kijutott a riói olimpiára.
Nikola Janovic már a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói közös csapatnak is tagja volt, legnagyobb sikereként 2005-ben világbajnok, 2001-ben és 2008-ban Európa-bajnok volt, s két alkalommal - 2005, 2009 - világligát nyert csapatban is játszott. 2013-ban őt választották meg hazája legjobb férfi sportolójának.
A vízilabdás bejelentéséről hírt adó nemzetközi sportági honlap, a waterpoloworld megemlítette, hogy Janoviccsal szinte egyidőben, szerdán jelentette be idényvégi visszavonulását a háromszoros magyar olimpiai bajnok, Biros Péter is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


