Összetettben
Súlyemelő-vb - Gyurkovics Ferenc 14. lett
Gyurkovics Ferenc összetettben a 14. lett a 105 kilogrammosok kategóriájában a houstoni olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokságon, 12 ponttal gyarapítva ezáltal a magyar férficsapat összpontszámát.
2015.11.28 12:30MTIA pécsiek 36 éves emelője - a B csoport tagjaként - szakításban rontással kezdett, másodikra azonban javított a 170 kilón, ugyanakkor a 175 már nem sikerült neki. Lökésben 195 kilón biztosított, majd hatalmas ugrással 206 kilogrammot kért. Ez elsőre kifogott rajta, harmadik gyakorlata azonban sikeres volt, így 376 kilogrammos összteljesítménnyel zárta a pénteki versenyt.
Gyurkovics 380 kiló körüli eredményt várt magától, s előzetesen a szakvezetés is hasonló teljesítményben bízott.
"Minimálisan elmaradt ugyan attól, amennyire számítottunk tőle, de 36 esztendős versenyzőről lévén szó, küzdőképessége példa értékű" - értékelt Ördögh István szövetségi kapitány az MTI-nek.
A legjobb tizenegyet felsorakoztató A csoport esti küzdelmének végeztével kiderült, hogy Gyurkovics - aki a két fogásnemben 16., illetve 17. lett - a 35 tagú teljes mezőnyben az összetett sorrendben 14-edikként végzett, amiért a sportági világszövetség, az IWF táblázata alapján 12 pontot kapott.
A magyar pontokat még Nagy Péter gyarapíthatja szombaton, a vb befejező napján. Mivel Soóky Gergely, Baranyai János és Vaspöri Gábor, a korábban fellépő magyarok egyike sem végzett pontot érő helyen, a szegedi ólomsúlyú emelő sem igen tudhatja már annyival gazdagítani a magyar pontkollekciót, hogy a tavalyi világbajnokság 41 pontjával együtt jelenleg 53 ponttal álló férfiválogatott a legjobb 24 között zárjon a nemzetek sorrendjében. Ez lenne szükséges ahhoz, hogy Houstonban három kvótát harcolhasson ki a riói olimpiára.
Ha a csapat, amely a 2014-es kazahsztáni vb-n 24. lett, kiszorul a legjobbak közül, akkor már - akárcsak a Houstonban nem induló női csapatnak - csupán egyetlen olimpiai kvóta kiharcolására marad lehetősége a jövő tavaszi, norvégiai Európa-bajnokságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:42 Katasztrófavédelem: három vármegyében és Budapesten folytatódik a szúnyogirtás
- 5:42 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06