Összetett eredmény nélkül maradt
Súlyemelő-vb - Vaspörit megállította a térde
Vaspöri Gábor összetett eredmény nélkül maradt a súlyemelők houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, mivel lökés közben megsérült a térde.
2015.11.26 21:11MTIA 94 kilogrammos kategóriában szereplő magyar emelő, akit a nevezési eredmények alapján a C csoportba soroltak be a négyfelé osztott 44 fős mezőnyben, a csütörtöki versenynapon szakításban még megbirkózott a 147 kilóval, a 152 azonban kétszer is kifogott rajta.
A folytatás hozta a bajt: a 32 éves kecskeméti emelő a másik fogásnemben 184 kilós kezdősúlyával próbálkozott, amikor - miként azt utóbb Ördögh István szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - nyilallást érzett a térdében. Amint később kiderült: Vaspörinek egy korábbi sérülése újult ki lökésgyakorlata közben. Ugyanazon a súlyon a másik két kísérlete sem volt sikeres, így nem tudott összetett eredményt produkálni, és helyezetlen maradt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


